Washington lépett, Belarusz engedett – az ellenzéki vezetőjét és több politikai foglyot is szabadon engedtek

A litván kormány közlése szerint valamennyi fogoly számára biztosították a megfelelő ellátást.

A hatóságok szerint a férfi aktívan együttműködött az ukrán katonai hírszerzéssel, miközben honvédelmi és politikai kapcsolatokat épített Magyarországon.
Újabb fejlemény történt az ukrán kémbotrány ügyében, miután a Fővárosi Törvényszék szeptember 21-ig meghosszabbította Holló István előzetes letartóztatását. A férfit azzal gyanúsítják, hogy az ukrán katonai hírszerzésnek dolgozott, és szoros kapcsolatban állt a magyar honvédelmi elit egyes tagjaival is – írta meg az Origo. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Nemzetbiztonsági Bizottság május 20-i ülése után megerősítette, hogy
Holló ukrán állampolgárként nem rendelkezik és nem rendelkezett magyar állampolgársággal, és már hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van.
Korábban idegenrendészeti őrizetbe helyezték, a letartóztatásához pedig a Terrorelhárítási Központ közreműködése is szükséges volt. Kocsis szerint Holló aktív hírszerző tevékenységet végzett az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködésben, különös tekintettel a magyar hadsereg és az energetikai infrastruktúra megismerésére. Hálózatában ukrán titkosszolgálati személyek mellett magyar honvédelmi és energetikai szereplőket is azonosítottak.
A gyanú szerint Holló közvetlen kapcsolatban állhatott a honvédelmi szféra egykori magas rangú vezetőjével, akivel a magyar hadiipar és a Honvédség készletei kapcsán egyeztetett. Tevékenysége összefüggésben állt az ukrán fegyver- és lőszerigényekkel. Kocsis azt is hozzátette, hogy Holló kapcsolatrendszerében több magyar politikai szereplő is megtalálható.
A Magyar Nemzet információi alapján Holló rendszeresen kapcsolatban állt Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnökkel, aki jelenleg Magyar Péter honvédelmi tanácsadója. A találkozásaikat Ruszin-Szendi sem tagadta, ami tovább erősíti az ügy politikai jelentőségét.
Nyitókép: Julian Stratenschulte / POOL / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A litván kormány közlése szerint valamennyi fogoly számára biztosították a megfelelő ellátást.